Nagy Sándor (39), színész, énekes. Pályájáról, szerepeiről, díjairól lásd a Wikipédiát. 

Van-e az idősebb emberek között, akire hálával gondolsz?

Természetesen a szüleimmel kezdeném, bár ők nem annyira idősek még. A nagyszüleimre – akik sajnos már nem élnek –, a keresztszüleimre,  illetve nagyon hálás vagyok azoknak a kollégáimnak, igazgatóimnak, akik már az idősebb korosztályba tartoznak, hogy egyengették a pályámat az elejétől kezdve mostanáig. Itt Gálvölgyi Jánostól kezdve Benedek Miklóson át Haumann Péterig sorolhatnék nagyon sok olyan kollégát (Józsa Imit, Miklós Tibort, akik már nincsenek közöttünk) Kocsák Tibort, mint a Madách színház zenei vezetőjét, Szirtes Tamást,  szóval sok ember van.

 

Mit kaptál tőlük? Hogy alakul ez ki?

Kerényi Imre jutott még eszembe, aki szintén nincs már közöttünk és osztályfőnökünk volt a színművészeti egyetemen. (…)

Gálvölgyi  János azt mondta nekem, hogy egy fiatalabb kolléga lopjon el az idősebbtől mindent, amit csak lehet. Amióta ismerem a Jánost, folyamatosan egy ilyen rablásos viszonyban vagyunk. Valahogy az élet ezeket csak úgy adja és a hála itt jön be a képbe nálam, hogy ezeket nem is kell kérni, ezek úgy áramlanak, mint az energiák.

 

És ez kölcsönös viszony?

Én azt gondolom, hogy ez csak kölcsönösen működik. Ha nincs benne kölcsönösség, akkor az csak alá-fölé rendeltség és az egy idő után kipukkan. (…) Tehát egy igazi jól működő idősebb-fiatal generációs kapcsolódás is csak úgy működik, ha ez kölcsönös. Kölcsönös tisztelet, alázat, megbecsülés, odafigyelés a másikra. Ezek olyan dolgok, hogy a János, a Gálvölgyi amikor azt mondja (bemutatva engem), hogy “ja, egyébként itt a fiam”, vagy ahogy együtt dolgozunk, ahogy egymásra kacsintunk a takarásban, vagy egy jelenet közben.

 

Tudsz-e a generációk között közvetíteni? Vagy szerinted nincs is erre szükség?

Inkább az ember és ember között kell megtalálni a hidat. (…) Lehetne egy olyan előadás, melyben az egyik téma, hogy mennyire fontos a tisztelet, mennyire fontosak a gyökerek, mennyire nem helyes, hogy a nyugdíjasok menjenek melegebb éghajlatra – hiszen ha ők nincsenek, akkor nem vagyunk ott, ahol vagyunk.

 

Van-e bármi rálátásod színészként, hogyan viszonyulnak a fiatalabbak az idős emberekhez? 

(…) A barátaim, ismerőseim, kollégáim nagyon nagy szeretettel és tisztelettel vannak az öregek iránt. Régen a hierarchia iszonyatosan megvolt. Ma már ez nincs. Ma már szerintem az idősebb generáció is nagyon szívesen ismerkedik a fiatalokkal. Az alázásnak és leckéztetésnek a régi, erőteljes formája ma már nem tapasztalható.

 

És az elvárt tisztelet a kor iránt megvan-e még?

Nagyon sok minden változott. Amikor bekerültem, a Madách Színházba és próbáltuk a Producerek című darabot, először találkoztam Haumann Péterrel és Gálvölgyi Jánossal, akik egy szereposztásban voltak. Iszonyatosan izgultam. Ma bemegyek a próbára és ott lesz a Gálvölgyi János, és én azt mondom neki, hogy tiszteletem és elkezdünk együtt dolgozni. Időközben rengeteg minden történt, de a mai napig rácsodálkozom, hogy mekkora csoda, hogy én ezt megtapasztalhatom, hogy ővele állok itt és együtt dolgozunk és működik közöttünk kémia, mert ugye az nagyon fontos.

 

Ma már nem tudom (én ugye negyven leszek),  hogy a fiatalok, a mai húszas generáció hogy van az idősebb színészekkel. Lehet, hogy jóval kritikusabbak, mint mi voltunk anno. Ezt a mostani végzősöktől kéne megkérdezni.

 

És  mi segített ezt a görcsöt feloldani?

A görcsöt ebben a darabban a János, meg a Haumann Péter oldották fel. Az első pillanattól kezdve elmúlt, mert nem éreztették velem, hogy nem vagyunk egyenrangú partnerek. És ez nagyon fontos volt. Játszótársak vagyunk és ez nem egy alá-fölé rendelt viszony. Partnerként kezeltek. Ez rajtuk múlt.