Fülöp Márta egyetemi tanár, nemzetközileg is magasan jegyzett iskolateremtő pszichológus (munkásságát lásd bővebben a róla szóló Wikipédia-címszóban). Fő kutatási területe a versengés pszichológiája. Számos tudományos társaság tagja.

Beszélgetés Fülöp Mártával

• Mit jelent a közösség fogalma?
• Mit jelent a közös felelősség fogalma?
• És egyáltalán egy társadalomban ez mennyire alakult ki?
• Ez erősen meghatározza, hogy mennyire méltányolható, elfogadható az egyiknek, ha kellemetlenebb helyzetbe kerül azért, hogy a másikat segítse?
• Tud-e együtt élni vele, vagy éppen proaktívan lépni is vele.

Szerintem a magyar társadalomban ez a fajta közösségi érzés nem erősen fejlett – fogalmazzunk így. Most csináltam egy kutatást, megkérdeztem az embereket (több mint négyezren válaszoltak), hogy szerintük az együttműködés vagy a versengés erősödik-e? És az az érdekes, hogy az emberek mindkettő erősödését jelezték. Ezt láthattuk is. Nagyon sokan segítettek idős embereknek: bevásároltak, segítséget ajánlottak fel, voltak fiatalok, akik portálokat szerveztek, ahol be lehetett jelentkezni, hogy kinek mire van szüksége. Akiknek a családjában szeretett nagyszülők vannak, megértették ezt és gondoskodtak róluk. Tehát nagyon erősen volt együttműködés is, és nyilvánvalóan nagyon erősen megjelent egyfajta egyéni érdekérvényesítés is, önzés is.

Másfelől gondolatkísérletként feltehető a kérdés: fordított esetben, amikor olyan járvány jön, amelyben a fiatalok veszélyeztetettsége miatt kellene az embereknek (idősebbeknek is) otthoni karanténban maradniuk, hogy a járványt le lehessen fékezni, akkor az idősek vajon megértőbbek lennének-e? Valójában ez életkor függvénye-e, hogy az egyik csoport nem megértő, ha a másik érdekében kell lemondani a [megszokott] dolgokról, vagy ez valójában az egész társadalmunkban egy kérdés: mennyire tud az egyik csoport a másik miatt áldozatokat hozni? Talán az idősebbek megértőbbek lennének. Nincs-e ebben az, hogy a „fiataloké még a jövő”, értük áldozni kell, lemondani. Az idősebbek már megélték az életet, pár évvel hamarabb halnak meg – hát édes istenem! Hát ez egy nagyon érdekes kérdés.

Én azt gondolom, hogy ha ez megint a saját családtagra van lefordítva, tehát ha az unokámról van szó, ha a gyerekemről van szó, akkor az emberek könnyebben és szívesebben mondanak le. De ha én, mondjuk egy olyan idős ember vagyok, aki egyedülálló, és nincs saját gyerekem és nincs saját unokám, akit konkrétan védenék, elképzelhető, hogy ez a nehézség [ti. a más érdekében történő lemondás hiánya] felmerül. És jó a kérdés, mert amikor olyan döntéseket kell hozni nagyon nehéz élethelyzetekben, hogy kit mentsenek, akkor inkább a fiatalokat szokták menteni, pontosan azért, mert „őelőttük még ott az élet”.

Egy idős ember az élete nagy részét megélte, nagyon sok mindent megélt, egy fiatal előtt még ott állnak ezek a dolgok. Van egy ilyenfajta részben emberi, de részben evolúciós jellegű előnyben részesítés is. De ehhez képest az idősek ma már kevésbé, de régebben inkább úgy érezték, hogy nekik járnak dolgok, mert hiszen ők dolgoztak meg nagyon sok mindenért, ami most a fiataloknak van, és ebből vissza kell kapniuk valamit. Nekik jár a hála. Mindegyik korosztály fel tud sorolni olyan dolgokat, amik miatt őket kell előnyben részesíteni, vagy legalább is viszonozni kell a dolgokat, kölcsönösen vissza kell adni. Mindegyik jogosan gondolja, hogy kölcsönösen vissza kell adni, és ha ezt nem érti meg egyik fél sem rendesen, akkor óriási baj van.

Ma voltam vásárolni. Kötelező a közértben és mindenütt a maszkviselés. Fiatal nő nem viselt maszkot. Mondom neki: legyen szíves, tegyen fel maszkot. Rám néz, és azt mondja: törődjön a maga dolgával. Ezt válaszolta nekem. Erre azt válaszoltam, hogy ez nem az én dolgom. Ez – mondom – a maga dolga is, ez a mi közös dolgunk. Maga felelős értem, én meg felelős vagyok magáért. És tegye fel, legyen szíves, a maszkot! Az volt az érdekes, hogy láthatólag dühös volt, de előkapott egy papírzsebkendőt, és rászorította az arcára. Én éreztem, hogy dühös, de attól, hogy azt mondtam: ez nem az én dolgom, és hogy nem is a magáé, hanem közös dolgunk és hogy én is felelős vagyok magáért, de maga is felelős értem, úgy tűnt, mintha valami bekattant volna neki. Tehát hogy közös a dolog. Ezt kéne megértenünk. Hát igen. Ezt kéne megérteni.