Nagy családi egyetértés van a tekintetben, hogy a házilag eltett paradicsomszósz finom és egészséges. Kiváltképp, ha az a saját, kizárólag környezetbarát technológiával működő biokertből származó alapanyagból készül. Az egész család rajong érte, boldogan fogyasztja az egészséges, vegyszermentes, tápanyagokban gazdag terméseket, és az azokból télire eltett finomságokat.
Egészen mostanáig azon sem volt vita soha, hogy a paradicsomszósz elkészítése Anya dolga. A három gyermek – két felnőtt korú lány és az öccsük – hagyományosan a szájával veszi ki a részét a programból. Év közben csak beugranak Anyához, lekapják a kamrapolcról az üveget, és már szaladnak is vele boldogan haza a párjukhoz. A lehető legjobban hasznosul Anya fáradságos munkája, évről évre elfogy a rengeteg paradicsomszósz az utolsó üvegig.
Ám az idén valami megváltozott. Anya közel egy héten át rendületlenül dolgozta fel a töméntelen paradicsomot, amit középső, leginkább környezettudatos és zöldségeket, gyümölcsöket előnyben részesítő lánykája szállított haza a biokertészetükből. Csak jöttek, egyre csak jöttek a rekeszek, és Anya nem zúgolódott. Egyszer sem mondta, hogy maga is majd’ megsül a tepsiben fortyogó paradicsomszósz mellett, a harminc fokos konyhában; nem említette, mennyire nehezére esik ezt a rengeteg, ipari mennyiségű zöldséget (mások szerint gyümölcsöt) feldolgozni: átmosni, megtisztítani, leforrázni, meghámozni, megszabadítani a sérült részektől, tepsibe rakni és kavargatni, üvegekbe adagolni, majd bedunsztolni. Örült, hogy adhat a gyermekeinek, hiszen ők olyan leterheltek, olyan rengeteget dolgoznak. Hogy is lehetne idejük ilyesmire?
Aztán egyszer csak nem bírta tovább. Nemrégiben megműtött lába egyértelműen jelezte, hogy túl nagy a terhelés, a hosszas álldogálás. Mit volt mit tenni, töredelmesen bevallotta a közös családi messenger-beszélgetésben, hogy egyedül ezt nem képes folytatni. Hosszú, néma csend követte a drámai bejelentést, aztán a középső lány, az a bizonyos biotudatos válaszolt. Feláldoz két nap szabadságot, és majd ő befőzi a paradicsomot. Csak annyit kér, Anya tanítsa meg, hogyan kell. A második napon majd egyedül készíti, Anya nyugodtan felteheti a lábát pihenni a kanapéra.
Így is lett, az első nap terv szerint alakult, Anya bevezette a kisebb lányt a tartósítás tudományába. A lány figyelt, fejben jegyzetelt, dolgozott, nem kímélte magát, és este hullafáradtan búcsúzott Anyától. Másnapra pedig beszervezte az öccsét és annak a barátnőjét is. A nagylány épp nyaralt, ő most kimaradt.
Nagy bizakodással és bolondozva indult a nap, az ifjúság ügyesen dolgozott; igazi összhang, vidám csapatmunka alakult ki. Estére viszont a fáradtság jelei mutatkoztak. Elmaradoztak a napközbeni tréfák és ugratások, a paradicsomos brigád összeszorított foggal tevékenykedett: érezhető volt, alig várják a nap végét. Anya sóhajtozott a kanapén, de megállta, hogy besegítsen. Bár ez a szerep idegen és szokatlan volt számára, de elkönyvelte magában, hogy most másképp ad, mint eddig. Átadja az évek alatt felhalmozódott tudását, az összes tapasztalatát. Tanulási folyamatról lévén szó, fontos volt, hogy mindenki a maga részét végezze, annál ne tegyen többet, de kevesebbet sem. Segítsék egymást…
Végül is jó móka volt. Anya büszke volt a gyerekeire, és ők is magukra. Generációk együttműködéséről szólt ez a két nap. Szinte paradicsomi állapotban.
Dávid Péter
