Családi összejövetel

Szép a kert, illatoznak a rózsák. Külön kupacban az ifjúság, egy másikban a… bölcsek. Nemigen keverednek. Még az ital is más az egyik és a másik csoportban. A legkisebbek a hinta és a homokozó táján érzik jól magukat, jellemzően a dédi vigyáz rájuk, de néha egy-egy anyuka is odasandít. A nagyszülők Labradorja boldog zavarodottságban rohangál a csoportok között, hirtelen nem tudja eldönteni, kinek örüljön, kivel játsszon. Két apuka szakszerűen kezeli a húsvillát a grillsütő mellett, az asztalon egyre nagyobb halomban illatoznak a sült pecsenyék: bárány, lazacderék, egy-két szalonnaszelet és jó sok zöldség, finoman megpirítva.

Aztán felharsan a dédnagypapa tenorja, és kiadja az ukázt: mindenki asztalhoz! Egy óra múlva pedig ki-ki foglalja el helyét a csoportjában! Ez nem tréfa. Dédnagypapa egy egész évig készült erre: a kiterjedt família minden tagját beosztotta csoportokba, kidolgozta a feladatokat, előkészítette a bérelt ház szobáiban a játék kellékeit, ellenőrizte, megfejthetők-e a feladványok, időt mért, rajzokat és fényképeket készített, próbajátékot szervezett, a rá jellemző mérnöki alapossággal megszervezte az egész délutánt. Minden csapatba jut résztvevő óvodás korútól matuzsálemig. A lényeg a csapatmunka. Csalás nincs, viszont minden időre történik. Dédnagypapa személyesen jár körbe az öt szobában ellenőrizni, hogy minden a tervei szerint történjen. Amikor a csapatok átmennek a következő szobába, a pár perces szünetben is ő állítja helyre a szoba rejtvényfejtési állapotát: elrejti a kulcsokat, a rávezető jeleket, visszaállítja az eredeti állapotot. A kisebbek néha türelmetlenek, de nincs kibúvó, mindenki kiveszi a részét a közös játékból.

Este a vacsoránál dédnagypapa trónol az asztalfőn, és eredményt hirdet. Szeretettel megdorgál egy kiskamaszt a turpisságért (úgymond elfelejtette leadni a mobilját a játék elején, és az interneten kereste meg az egyik csendes-óceáni sziget nevét), megdicsér egy ötvenes résztvevőt, mert derekasan helyt állt a nyomozós-gyilkosos játékban és külön kiemeli felesége teljesítményét (a hófehér hajú hölgy egyik csoportba sem volt beosztva, de egész délután fáradhatatlanul horda a játékosoknak az inni- és harapnivalót). A társaság boldog és mindenki elégedett. Senki sem bánja, hogy hozzá kellett járulnia a házbérlés és az étel-ital költségeihez, mert remekül szórakozott. Egy család, négy generáció együtt.

Dávid Péter  

Bizalom és tisztelet oda-vissza

Szerintem a nemzedékek kölcsönös bizalma és tisztelete azt is jelenti, hogy az idősebb respektálja a fiatalabbat és megbízik benne, nem csak fordítva. Biztosan lesz, aki nem ért velem egyet. Előbb egy gyerekkori emlékemmel világítanám meg, mire gondolok.

Hétéves lehettem, amikor karácsonyra korcsolyát kértem szüleimtől. Meg is kaptam az ajándékot: az akkor számunkra elérhető, régimódi, kurblis korit, amit fel kellett csatolni a bakancsom talpára egy erre rendszeresített kis szerszámmal. Boldog voltam. Már másnap nekivágtunk, és elmentünk az iskolához, mivel a pedellus bácsi felöntötte az udvart, és jó kis koripályát alakított ki rajta. Szüleim is elkísértek. Felcsatoltuk a korcsolyát, és én nekivágtam a síkos pályának. Ki tudja, miért, nem gondoltam bele, hogy előbb meg kellene tanulnom a korcsolyázást. A második vagy a harmadik puffanásomnál aztán kifordult a bokám, sőt, egy nagyot reccsent is. Rettentően fájt. „Ne kényeskedj, állj fel és indulj tovább!” – bíztatott apám a palánk mögül. Összeszorítottam a fogam, minden erőmet összeszedtem, de úgy sem ment. „Gyerünk, mi lesz már?! Nem fájhat az annyira…!” – hallottam megint apám bíztatását.

Aztán kicsit később, már a kórházban, amikor begipszelt lábbal feküdtem, apám ünnepélyes fogadalmat tett az ágyam lábánál. „Megígérem, hogy ezentúl mindig hinni fogok neked. Ha azt mondod, fáj, nem fogok kételkedni benne” – mondta komoly ábrázattal.

Egy másik történetem is van a tisztelet és a bizalom kétirányú utcájáról. A szülők iránti tisztelet ősi parancs, a szülők iránti bizalom pedig a gyerekben eleve megvan, és a gyerek iránt a szülőben… nos, meg kellene lennie, igaz? Ismerek néhány esetet, némelyiket nekem mondták tollba ismerőseim. Az egyik arról szól, hogy valaki – nevezzük Máriának – hogyan fogadja el a szüleit, akik pokollá tették az életét kiskorában. Alkoholbeteg anya, aki naponta rongyosra pofozza a lányát, és gyermekét szexuálisan zaklató alkoholbeteg apa, akitől menekülni kell; az egyetlen, akitől Mária vígaszt kap, a nagymama, aki viszont felakasztja magát, és Mária talál rá (tízéves korában). Így nőtt fel Mária. Szinte egész felnőtt életét átszőtte az erőfeszítés, hogy mindannak ellenére, ami vele történt gyerekként, tisztelni és szeretni tudja a szüleit. Akik időközben már elhunytak. Mária harmincöt éves korára jutott el oda, hogy már hálával gondol rájuk. „Nekik köszönhetem az életet. Ezt tudták adni, erre voltak képesek. Ezt kaptam tőlük” – mondta, és én kalapot emeltem előtte.

A tisztelet és a bizalom kétirányú utca. Szerintem.

Dávid Péter

Sértik a szabályt

Utolsó harangkondulás, reggel hat óra. Vegyesbolt ajtaja ki. Április, felkelő nap, főtér. Biciklis köszön „Jó reggelt, Pityukám!”, boltos biccent. Furgon fékezve megáll. Műanyag láda súrlódó hangja.

Hoztam a pékárut! – mondja a jövevény.

– Késett! – válaszol a boltos.

– Alig találtam ide. Józsit helyettesítem.

Eladó: Hozza csak be, itt veszem át.

Szállító friss kenyérrel, kiflivel, zsömlével be. Első vásárló érkezik. Haja hófehér.

– Itt sem férnek a bőrükbe az öregek? – így a kenyérszállító. Fagyos csönd.

– Jó reggelt, doktor úr, itt a szokásos. A fél kenyeret már adom is. Bemehetne a rendelésre az asszony? Rosszul volt az éjjel.

– Jöjjön csak. És köszönöm. Minden jót!

Orvos fizet, távozik.

– Én köszönöm, viszontlátásra!

A boltos hosszan utánanéz. Holnap a Józsi jöjjön – fordul a szállítóhoz.

***

Fél tíz, nemsokára letelik – ásít a fiatal őrmester a kisbuszban. Senki sem válaszol, de nyugtázzák magukban. Unottan figyelik a szupermarket bejáratát.

– Milyen dögös! – szólal meg újból az őrmester és egy fiatal nőre mutat.

– Lebukott, tiltott időben jön – így a másik rendőr.

– Imikém, ha kijön, intézkedj! – vágja rá a parancsnok.

– Mindent én csináljak? – nyavalyog az őrmester. A százados megenyhül: lássátok, milyen nagy szívem van, majd én intézem.

A százados kint vár. Kisvártatva kijön az üzletből a nő. A százados már várja, a rendőrök a kisbuszból figyelik. Onnan nézve az intézkedés igen udvarias. A járőrparancsnok beszélget a szabálysértővel, sőt még tiszteleg is neki. A nő mosolyogva távozik.

Az őrmester rákacsint a visszatérő parancsnokra, aki visszaül a helyére. Dühös.

– Na, ilyenkor szeretnék elsüllyedni – szólal meg a százados. – Ő volt tegnap az ügyeletes doktor, hozzá vittünk be éjszaka két részeg sofőrt. Most lett vége az ügyeletének. Nem vásárolt már két napja, akart valami frisset reggelire.