Gulyás László üzenete
Egy idősebb generációnak már a biztonságos életben maradás a célja. Egy fiatal generációnak az előrejutás, az előttük lévők leváltása, az új eszmék, az új lehetőségek kiaknázása a célja. Ezek a célok többnyire ütköznek. Korábbi társadalmakban ezek azért valahogy megoldódtak. Volt egy bizonyos átmenet a fiatal generációból az idősebb generációba. Meg volt a maga útvonala is annak, hogyan lehet belőled valaki.
Mára maradt kihívásként az életemben a színház és a művelődés. Ez olyan terület, amit nem aktív dolgozóként is művelni vagyok képes, amiben képes vagyok befogadni új dolgokat, ahol esetleg lehetnek jó ötleteim, s talán ebből tudok még valamit átadni vagy valamilyen formában közvetíteni a fiatalok vagy akár a hozzám hasonló korúak számára. Ez lehetőség, hogy nyugdíjas korában is értelmes dolgokkal foglalkozzon az ember.
Nem lehet versenyhelyzetet teremteni egy 75 és egy 45 éves között. Ez nem működik. Nyilvánvaló, hogy a fiatalabb nyer. Hiába nagyobb a tudás a 75 éves oldalán, (ha) fizikailag nem képes ugyanarra a teljesítményre. Le fog maradni és azt mondják neki, hogy bácsi maga menjen nyugdíjba, mert már nem alkalmas erre a munkára. Ezt meg nem jó megélni.
Azt tudom javasolni (az idősebbeknek), hogy találjanak olyan elfoglaltságot, amit eddig nem csináltak. Vagy ha szeretnének továbbra is a szakmájukban dolgozni, akkor vagy oktassanak, vagy legyenek tanácsadók vagy valami olyan foglalkozást találjanak, ami nem a versenyszférában működik.
Szerintem az öregedéstől fölösleges félni. Hiába is félünk tőle, az el fog jönni. Nyilvánvaló, hogy azok az emberek, akik általában a művészet valamelyik ágával foglalkoznak, vagy van bennük valamilyen újítószellem, sokkal tovább tudnak fiatalok maradni gondolkodásban. Lehet, hogy a test már meghajlik, a járás nem olyan, de az ész meg a belső lélek az viszont igen. Az még képes ugyanarra az alkotó folyamatra, mint egy fiatalabb ember. Törekedni kell legjobban megélni ezt a kort, meg kell találni azt az elfoglaltságot, ami megadja azt az örömöt, mintha még dolgozna az ember.
(…) Attól vagyok fontos, hogy a másik embernek szüksége van rám. Ha nincs szüksége rám, akkor abszolút nem vagyok fontos. Ahhoz hogy valaki fiatalon érvényesülni tudjon, szükség van idősebb generáció(k)ra. Egy idősebb generációnak ahhoz, hogy életben maradjon, szüksége van fiatalabb generáció(k)ra. A dolog így működik.