Örökké mennyit ad az élet
 
A versből kiragadott idézet így hangzik a maga teljességében:
“És mégis, ma is, így is,
örökké mennyit ad az élet!
Csendesen adja, két kézzel,
a reggelt és a délutánt,
az alkonyt és a csillagokat… “
 
Márai Sándor Ajándék című verse szépen leírja számomra, milyen is a nagyszülőknek az unokákkal töltött idő, vagy épp, ha megadatik, akkor azt, milyen dédszülőnek lenni. Szerintem igazi jutalomjáték!
 
Mert nincs már mindenáron benne a szülői felelősség kontrollt biztosító, határt szabó féke, de át-meg átszövi a kisgyerekek felől érkező szeretet, a számolatlanul bezsebelhető ölelések és puszik melege. Jó lenne, ha minél több embernek adatna meg, hogy átélhesse ezt a csodát, és jó lenne, hogy annak, akinek megadatik, kellően értékelni tudja, milyen csodát tartogatott számára az élet. (én már például alig várom, hogy nagymama legyek! ;))
 
Az én nagymamám 80 éves lett a tavalyi évben, augusztus elején, és bár néhol itt fáj, meg ott sajog neki, mégis első szóra kapható volt arra, hogy az igazi nagymamás házi otthonkát ünneplőre cserélje, majd kivonuljon velünk a kertjének almafája alá, és készíthessek róla meg a dédunokáiról egy szülinapi ünneplős fotósorozatot.
 
… “a fák fülledt illatát,
a folyó zöld hullámát,
egy emberi szempár visszfényét,
a magányt és a lármát!
Mennyit ad, milyen gazdag vagyok,
minden napszakban,
minden pillanatban!
Ajándék ez,
csodálatos ajándék.
A földig hajolok,
úgy köszönöm meg.”
 
Meg kell becsülnünk az együtt töltött időt, mert alig egy hónappal a vele készített ünnepi, 80. szülinapját ünneplő fotósorozata után – amikor is remek formában volt – a dédi hátsó fali szívinfarktust kapott, és rohammód vitték a szombathelyi kórházba, mindenki nagy riadalmára. Szerencsére gyorsan felépült, én pedig gyakorlati megfontolásból a gyerekeknek már csak akkor meséltem el a sztorit, amikor már tudtuk, jól van a mama. Ők persze azt hiszik, a dédi csakis azért csinálta az egészet, hogy helikopterrel utazhasson 🙂