A TIME magazin kérdés-felelet rovatot indított a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos témákról, és a december 8-i számában rögtön egy nagyon fogós kérdést jár körül, szakértők bevonásával.
New Jersey-ben élő ember írta: nagybátyja és nagynénje minden évben hozzájuk jön Floridából, hogy részt vegyen a család ünnepi vacsoráján (a házigazdák a levélíró jelenleg hetvenéves szülei). A nagybácsi és a nagynéni már átestek a COVID-19 fertőzésen, júliusban a tesztjük antitestek meglétét igazolta. December elején véradásra mennek, hogy az antitesteket mások gyógyítására ajánlják fel, csak utána repülnek majd New Jersey-be. Úgy gondolják, nem kaphatják el másodszor is ezt a betegséget, és nem fertőzhetnek meg vele másokat mindaddig, amíg antitestek vannak a vérükben. A levélíró unokatestvére pedig Észak-Karolinából készül ugyanerre a családi összejövetelre, és arra gondolt, hogy utazás előtt csináltat egy COVID-19 tesztet. Azt mondja, nem járkál társaságba „túl sokat”. Vajon nem lenne észszerűbb azt mondani a fiatalabb rokonoknak, hogy az idén kivételesen, az idős házigazdák védelmében, inkább ne jöjjenek? – teszi fel a kérdést a levélíró.
Élesen vetődik fel az idősek védelmének és a fiatalok felelősségének a problémája. A magazin által megkérdezett szakemberek válaszának lényege: bármennyire fájdalmas is lemondani a nagy karácsonyi családi összejövetelt, bizony, ennek lenne leginkább értelme. A hetvenéves szülőknél a fertőzés következtében súlyos komplikációk léphetnének fel. Mindképp érdemes előre megbeszélni ezt a többi családtaggal. A COVID-on már átesett emberek esetében is indokolt az elővigyázatosság, mert ugyan valószínűleg kisebb a kockázata, hogy újra megfertőződnek vagy másokat megfertőznek, de vannak dokumentált esetek az újra-fertőződésre. A tudomány még messze nem tud mindent a COVID-19 immunitásról, így arról sem, meddig vagy milyen mértékben nyújtanak védettséget az antitestek (egyesek szerint néhány hónapig, mások szerint akár egy évig is). Ha a kérdésbeli nagynéni és nagybácsi pozitív antitest-tesztet produkál indulás előtt, kicsit megnyugodhatnak, hogy nem lesznek újból betegek vagy fertőznek meg másokat, de garanciát erre senki sem adhat. Az antitest-tesztek gyakran hamis eredményt adnak, és ez már eleve óvatosságra int mindenkit. Ha a nagybácsi és nagynéni mégis nekivág az útnak, mondták a szakértők, indulás előtt 10-14 napig karanténban kellene lenniük, és érkezés után maszkot kell viselniük és fizikai távolságot tartaniuk a rokonoktól. Az észak-karolinai unokatestvér esetében már sokkal aggasztóbb a terv: egy teszt biztosan kevés lesz. Vírusnak lehet kitéve abban a pillanatban, amikor távozik a tesztelés helyéről. Avagy, ha a teszt előtt rövid idővel vírusnak volt kitéve, a teszt még negatív lehet, de néhány nappal később, mondjuk a karácsonyi vacsoraasztalnál már lehet fertőző ő maga. Ha New Jersey-ből még más rokonokhoz is elutazik látogatóba, teljesen jóhiszeműen más rokonokat is megfertőzhet. A kockázat nem abban rejlik, hogy milyen messziről érkezik a családtag: megfertőzhet valaki egy másik embert úgy is, hogy csak néhány kilométerre laknak egymástól.
A szakértők egyöntetű tanácsa: bármennyire fájdalmas is lemondani a nagy karácsonyi családi összejövetelről, az idén ez látszik egyedül biztonságosnak. Az idősebbek érdekében és védelmében. Majd újra összejöhet a család apraja-nagyja, ha már van kipróbált és tudományosan igazolt vakcina, és az idősebbeket be is oltották vele. Borzasztóan szomorú lenne, ha megbetegítenénk szeretteinket, pedig, ha vártunk volna fél évet vagy nyolc-tíz hónapot, ezt elkerülhettük volna – idézte a szakértőket a TIME magazin.
DP