A minap, a hatvanötödik születésnapom után két nappal, majdnem felpofozott egy huszonöt körüli muszklis fiatalember egy parkolóban. A Meki teraszán ülve úgy látta, túl közel álltam meg az autójához, ezért odarohant, és nyomdafestéket nem tűrő szavakkal küldött el melegebb éghajlatra. Megúsztam a verést, mert a kocsijához egy ujjal sem értem hozzá. Szerencsém volt? Bizony, mert eltángálhatott volna, aligha tudtam volna védekezni ellene.
Amúgy is egyre gyakoribb a szóbeli durvaság, és gyakran az idősebb a szenvedő alany, rosszabb esetben az áldozat. Szerintem ez tűrhetetlen.
A minap az interneten futottam bele egy nyílt levélbe, amelynek szerzője, bizonyos Hodászi Nándor úr, megosztja a vele és feleségével megesett történetet. Érdemes elolvasni a www.nemzetihir.com oldalon, mert fontos kérdéseket vet fel.
A hatvan körüli pár minden évben ellátogat Balatonfüredre, az ottani kempingben felállítja öreg sátrát, és a közeli kifőzdében eszik egy úgynevezett igazi balatoni hekket (ami csak attól balatoni, hogy ott sütik a tó partján). Az idei hallakoma azonban nem sikerült túl fényesen. A két megrendelt hekk közül az egyik félig nyers volt, ráadásul elfelejtették kibelezni sütés előtt. Amikor a feleség emiatt reklamált, a fiatal kifőzdei alkalmazott tovább sütötte ugyan azt a halat. Ám az továbbra is ehetetlen maradt, mert szénné égett ugyan, de a belsőségek benne voltak. Az újabb reklamációra a tizennyolc év körüli nő minősíthetetlen hangon válaszolt a középkorú párnak. Idézzük szó szerint Hodászi úr beszámolóját: „A lány ekkor teljesen kikelt magából és azt mondta, hogy mindig az ilyen vén szarokkal van a gond, unalmukban szórakoznak az emberrel ebben a kánikulában. A végén hozzátette, hogy ha nem tetszik a rendszer el lehet tolni a kerekesszéket Zánkára, ott majd biztosan finomabbat adnak. Közben elővette a telefonját és elkezdett videóra venni minket és hangosan kiabálta, hogy takarodjanak innen, ne zaklassanak, mert ő felvételt készít, és fel fog jelenteni minket, amiért ilyen arrogánsak vagyunk.”
Kérdéseim: Miért gondolja úgy bárki, még ha kifőzdei alkalmazott is az illető, hogy megengedhet magának ilyen stílust és viselkedést másokkal szemben? Honnan veszi a bátorságot, meg megsértsen és megalázzon embereket, főleg, ha azok a szülei vagy akár nagyszülei korosztályához tartoznak? Hová tűnt a minimálisan elvárható tisztelet és vendéglátói udvariasság? Mit tehetett volna másképp a házaspár? Helyesen tették-e, hogy közzétették egy nyílt levélben a velük történt kínos esetet, viszont más módon nem tiltakoztak és nem követeltek elégtételt? (Hodászi urat unokája bíztatta az internetes levélírásra, és a szerző kéri is, hogy minél többen osszák meg az írását – de vajon ez elegendő?) Ha holnap egy másik középkorú pár betéved ebbe a füredi kifőzdébe, ott a kemping mellett, vajon más bánásmódban lesz részük? A nyilvánvaló vendéglátói hibán túl, amelyet tehát senki sem korrigált, és amelyért senki sem kért elnézést, ki fogja tisztességes modorra és tiszteletre nevelni a kifőzde fiatal alkalmazottját? A kérdéssor folytatható, a töprengés és fejcsóválás helyénvaló. Eszembe jut például, hogy talán örülnünk kellene, amiért Hodásziék fizikai bántalmazás nélkül megúszták a hekkes esetet, ahogy én is a parkolói incidenst…? Hiszen, úgymond, csak szóbeli és érzelmi inzultusban volt részünk. Hodászi úr maga is emlegeti levelében a fizikai erőszakot, amikor azt írja: „Én soha senkinek nem kívántam rosszat, de ez a neveletlen kislány megérdemelne 1-2 atyai pofont.” Nem tudok egyetérteni vele, noha a „neveletlen kislány” viselkedésére valóban nincs mentség.
Itt tartunk. Magyarország, 2020 júliusa. Szomorú.
Dávid Péter
