Megint itt tartunk. Eljutottunk valameddig, szerencsésen túléltük az első hullámot, és ez a fránya vírus most visszaparancsol minket oda, ahonnan indultunk. Jaj, ne már…! Hát csak bölcsebbek lettünk, nem? Az egyszerűen nem lehet, hogy elkövessük ugyanazokat a hibákat újból…
Már megint ez van: a boltokban az idősek fokozott veszélynek vannak kitéve. Pár napja azt tanácsolták az Országos Kereskedelmi Szövetséghez tartozó áruházláncok, hogy „…Az idősek lehetőségeikhez mérten a legkevésbé zsúfolt órákban vásároljanak, különösen az élelmiszerüzletekben, drogériákban, amikor kevesebben keresik fel a boltokat, mint a reggeli – munka-, iskolakezdés előtti – vagy a délutáni órákban.” Meg azt is, hogy kérjenek segítséget a fiataloktól. (Forrás)
Hát, ez a lényeg. A maszkviselés és a távolságtartás mellett – könnyen belátható – az idősebbek főként azzal tesznek jót maguknak, ha akkor térnek be zárt terű eladóhelyre, ha ott kevesen vannak. Ideális esetben senki. Persze, olyan nyilván nincs, hogy senki… Vajon meddig mehet el a segítségkérés? Kérheti-e egy nyugdíjas mondjuk a szomszédjában lakó fiatal pártól, hogy amikor maguknak bevásárolnak, néhány alapvető élelmiszert és higiéniai terméket hozzanak neki is? Vagy ez már túl sok? Fordulhat-e ilyen kéréssel az idős ember fiatalabb családtagjaihoz? Megteheti-e, hogy a fiatalabbakat, akik már amúgy is feszültek és túlterheltek, még az ő külön igényeivel is zaklassa? (A házhoz rendelés tűnik a legbiztonságosabb megoldásnak; többnyire érintésmentesen lehet fizetni, maszkban átvenni a futártól a csomagot, utána alaposan kezet mosni, a megvásárolt árukat egy-két napig hűvös helyen pihentetni; milyen kár, hogy a többség ezt nem engedheti meg magának.)
Pedig összefogás nélkül ismét sok lesz a hatvan év fölötti beteg és áldozat…
Vizsgázik a magyar társadalom, már megint. Emberségből. Emlékezzünk, az év elején, amikor a járvány elszabadult, és bevezették az idősek számára a vásárlási idősávokat, ez sok fiatalból agresszív reakciókat váltott ki. Akkor vált szükségessé a Respect For All – Korhatártalan tisztelet nevű program elindítása. Sérült az idős emberek méltósága, és ez ellen – szerencsére – volt, aki akart és tudott is tenni. A tisztelet az alap, erre kell ráépíteni az önzetlen segítséget.
Okos emberek arról beszélnek (például itt), hogy a járvány csak egyértelművé tette: változás közepén vagyunk, nem tudunk kitérni előle. „A jelenlegi transzformációs időszakban az ember egyetlen lehetősége, hogy nyitottá és áteresztővé válik, s megpróbálja képviselni a saját életének igazságát és azt tettel megmutatni” – hogy csak a legfőbb megállapítást idézzük. Vajon egy „nyitott és áteresztő” öreg ember azzal képviseli saját életének igazságát, ha tettei másokra támaszkodnak? Bocsánat, ha leegyszerűsítem a bölcseletet, de most olyan időket élünk, amikor napi cselekedetekre váltható tanácsokra van szükségünk.
Mit tegyen, aki egyedül van? Mi a lehetősége akkor, ha van ugyan családja, rokonai és barátai, de messze élnek tőle? Ez most halálosan komoly, sajnos. Azt már alig merem felvetni, hogy fordulhat-e segítségért az idősebb a fiatalhoz akkor is, ha csak a magányát akarja enyhíteni? Úgy kell egy jó szó, mint egy falat kenyér… Ez még belefér vajon? Mint mond erre a Kereskedelmi Szövetség?
Dávid Péter