A seattle-i Providence Mount St.Vincent idősek otthonába, ahol 400 idős ember él, 125, három-öt év közötti kis gyerek is jár minden nap. Az Intergenerational Learning Center (ILC) által szervezett közös foglalkozásokon és programokon együtt élik mindennapi életüket, együtt étkeznek, játszanak, zenét hallgatnak, kézműveskednek, és együtt készítik el a hajléktalanok számára kiosztandó szendvicseket. (Az 1991-ben alapított ILC célja, hogy fokozza a gyermekek és az összes korosztály számára a gyakori interakció lehetőségét.)
A közös programoknak az óvodások is örültek, az idősek azonban valósággal kivirultak. Amióta beindult a projekt, a gyerekek imádnak óvodába járni, az idősek pedig sokkal boldogabbak, mosolygósabbak és kiegyensúlyozottabbak lettek. A módszer kitalálói úgy gondolták, hogy a gyakori és intenzív együttműködés következtében mindkét generáció nyereséget könyvelhet el. Az időseknek javul az önbecsülése, önértékelése; a gyerekek szociális érzékenysége pedig jobban fejlődik: együttérzőbbek lesznek a gyengébbekkel, segítőkészebbé válnak, és az elmúlással járó folyamatokat is könnyebben kezelik majd. Elnézve a videókat (YouTubeon), ebben lehet valami.
A szülők szerint az óvoda-idősek otthonának egyetlen nagy negatívuma van, mégpedig az, hogy korlátozott a helyek száma. Sokan hiába próbálják beíratni a gyereküket a „koedukált” intézménybe, már régen beteltek a helyek. A várólista nagyon hosszú, ahhoz, hogy felvételt nyerhessen valaki ebbe az óvodába, igen türelmesnek kell lenni.
