Sosem töprengtem a koromon, sőt, ahogy teltek az évek, egyre inkább örültem, hogy lám, eddig is eljutottam, már betöltöttem a 40-et, az 50-et. Értetlenül hallgattam másokat, akik elkeseredtek már akkor, amikor 30 évesek lettek. Lehet, hogy a hozzáállásomat az édesapámtól tanultam, mellette lett véremmé. Őt sem izgatta a kora, még 86 évesen is dolgozott, talán az tartotta frissen, hogy mindig előre nézett. Ahogy szokták mondani, 10 évet minimum letagadhatott a korából bármelyik életszakaszában.
Az első kisebb pofont, hogy a valódi életkor számít-e vagy sem, hasonlóképpen kaptam, mint amiről Endrei Judit mesél a vele készített interjúban. Ő azon döbbent meg, hogy egy hírben idős néninek minősítettek egy 53 éves nőt. Én pedig még ma is emlékszem arra a barkácsáruházi eladónőre, aki nagyon kedvesen segített nekem valamilyen kaspót megtalálni. Nem voltak sokan az üzletben, szimpatikus lehettem neki, vagy csak ráérzett arra, hogy szívesen hallgatom meg mások történeteit. Mesélni kezdett az életéről, és egyszer csak kibukott belőle a panasz: most, hogy ennyire megöregedett, már 52 éves, nem sokat várhat már az élettől. Letaglózva álltam ott, ugyanis sokkal többnek néztem a nőt. Nem a ráncai miatt, hogy voltak-e egyáltalán, arra nem is emlékszem. Hanem részben, mert az én szempontomból kicsit ódivatú volt a frizurája és a ruházata. Részben pedig, ahogy beszélt és figyeltem a tekintetét, nem nagyon volt benne kíváncsiság, sőt életkedv sem sok.
Nem csak ez volt az egyetlen ok, ami megrendített, sőt lássuk be, egyáltalán nem ez volt a legfontosabb. A leginkább ijesztő az a gondolat volt, hogy egy nálam pár évvel fiatalabb nő öregnek tartja magát. Sőt, nem csak, hogy ő véli magát idősnek, hanem ezt megingathatatlan, szinte tudományos tényként közli velem. Nincs apelláta, jött át az üzenet, egy 50 év körüli nőnek annyi, annak már lőttek, az végérvényesen öreg, levegőnek nézik, nincs feladata. Egy-két nap alatt túltettem magam ezen a rossz élményen. Azóta persze rááll a szemem a témára, szerencsére látom és olvasom a sikertörténeteket. Sok 50 éves egyáltalán nem tartja idősnek magát. Sokan kezdik újra az életüket, indítanak el új vállalkozást, velem egykorú barátnőim új foglalkozásba kezdtek, és azokban komoly sikereket értek el.
Időről időre felötlik azonban bennem újra a kérdés: mennyire számít a valós életkor? Fontos-e, hogy fiatalabbnak lát a környezetünk, mint ahány évesek vagyunk, vagy éppen fordítva?
A minap felfedeztem egy Microsoft alkalmazást, ami újra előhozta ezt a témát. Ismerik? A fotókon szereplőkről lehet tippelni, ki hány éves, illetve a saját fotónk feltöltésével ellenőrizhetjük, hogy a program hány évesnek lát minket. Jó játék, gondoltam. Talán több is annál. Ugyanis elgondolkodtat, mennyire nehéz megítélni az emberek valós életkorát, hiszen annyi minden befolyásolja az ítéletet.
Emlékeznek még? Hasonló „játék” zajlott a COVID-19 járvány alatt bevezetett korlátozások idején, amikor a délelőtti idősávban csak a 65 évesnél idősebbek vásárolhattak. Szerintem mindenkinek volt olyan ismerőse, aki arról posztolt a Facebookon, hogy az üzletben fiatalabbnak, olykor idősebbnek nézték a valós életkoránál.
Tanulság? Ki ki vonja le maga!
*Szilágyi György: Hanyas vagy? versének immár szállóigévé vált címe nyomán
– stzs –
